Négyen indultak el Lentibõl kerékpárral arra az 1500 km-es Erdélybe vezetõ útra, amely során egészen Kovászna megyéig jutottak. A két hetes túrára négy rutinos kerékpáros vállalkozott, Horváth Otília, Tüske Balázs,  Krasznai István és Mentes Attila.

A túra Lentibõl indult, majd Nagykanizsa, Mohács, Szeged és Battonya érintésével lépték át a román határt, onnan pedig a Maros-völgyében folytatták az utat.

- Tavaly szerveztünk már egy hosszabb kerékpáros túrát Lentibõl a Román határig, Diószegig a Kékes-tetõn és Debrecenen keresztül. Innen jött az ennél is hosszabb erdélyi túra ötlete. – mesélte Tüske Balázs. - Átlagosan 130 km-t tettünk meg naponta hat-hét óra alatt. A két hét alatt végig nagyon meleg volt az idõ, a nagy melegben nehezen haladtunk, ezért korán reggel indultunk, majd többször megálltunk pihenni. Próbáltunk kevés holmit magunkkal vinni, csak a legszükségesebbeket és persze sátrat és kerékpáros szerszámokat is. A kirándulás legérdekesebb része a helyiekkel való találkozás volt. Sokan érdeklõdtek, honnan jöttünk és nagyon segítõkészek voltak. Erdélyben kétszer is kaptunk szállást szívességbõl, idegenektõl. Segítettek tájékozódni is, útbaigazítást adtak a magyarok és a románok egyaránt. Amikor elértük Székelyföldet, úgy éreztük, mintha itthon, Magyarországon lennénk. A helyiek megvendégeltek jellegzetes erdélyi ételekkel, szalonnával, juhtúróval, puliszkával és pálinkával is. Amin meglepõdtünk, náluk még tartja magát az a szokás, hogy fõleg az idõsebbek, de a fiatalok is kiülnek a házak elé, találkoznak, élénk közösségi életet élnek.

A túránk célja inkább a teljesítmény, a hosszú út megtétele volt, kevésbé a nézelõdés. Az idõnk nagy részében tekertünk és pihentünk. Az ismerõs települések közül érintettük Aradot, Dévát, Fogarast, Sepsiszentgyörgyöt, Kovásznát, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt. Eljutottunk a Szent Anna – tóhoz és elmentünk a 2034 méteres magasságig emelkedõ Fogarasi-hágóhoz is.

Szerencsére technikai problémák sem nehezítették az utunkat, pár defekttel és egy hajtókar problémával megúsztuk az utat. Többnyire mellékutakon haladtunk, a fõutakon a kamionforgalom miatt kevésbé biztonságos, kerékpárutak pedig egyáltalán nem találhatók Romániában.

A legkeletibb állomás Kovászna volt. Visszafele Kolozsvárig tekertünk és onnan egy napig utaztunk vonattal, mire elértük Lentit. Sajnos a vonatokon nehéz a kerékpárokat szállítani, mert legtöbbször nem fértek el kerékpárszállító hiányában, és megpakolva nehéz õket feltenni, de a lényeg az, hogy szerencsésen megérkeztünk Magyarországra.

Egy ilyen teljesítménytúrára leginkább lelkileg kell felkészülni és megszervezni. Közben tartottuk a kapcsolatot a családdal, akik itthon figyelték például azt, hogy hogyan alakul az idõjárás. Fontos, hogy csoportosan induljunk el ilyen hosszú távolságra, így tudunk segíteni egymásnak. Igaz, útközben találkoztunk egy holland kerékpárossal, egy idõsebb férfival, aki egyedül vállalkozott egy európai körútra. Mellette gyalogos zarándokokat is láttunk, akik Hargitáról mentek Budapestre.

Bár az út végére elfáradtunk, de egyszer sem jutott eszünkbe, hogy visszafordulunk, vagy hogy miért is indultunk el. Több napig tartott, amíg kipihentük magunkat, de óriási élménnyel gazdagodtunk.