|
Lenti - Csömödér- Kistolmács kisvasút
A zalai táj egyik legemblematikusabb képviselője az erdei vasúthálózat, amely mintegy 109 kilométer hosszúságban hálózza be a megye erdeinek egy részét. Jelentős mennyiségű faanyagot szállít Lentibe és Csömödérbe a fafeldolgozó üzemekbe, valamint a MÁV vonalhoz csatlakozva távolabbi helyekre is eljuttatja a kitermelt fát. A személyszállító vonatok Lenti és Kistolmács között haladva 32 kilométer hosszban összekötik a térség kirándulóhelyeit.
Az erdei vasút menetrendszerűen májustól szeptemberig közlekedik, de igény szerint ettől eltérő időpontokban is biztosítunk különvonatot. A hidegebb hónapokban fűthető zárt szerelvények állnak az utasok rendelkezésére. A szerelvényeken kerékpár szállítására is lehetőséget biztosítunk. Szezonban, 2004 óta minden második szombaton nosztalgiaszerelvény közlekedik a Lenti és Kistolmács közötti szakaszon, melyet az Erdélyből származó, Ábel névre keresztelt nosztalgia gőzmozdony húz. Külön megrendelésre a gőzmozdonyt és a szalonkocsit ettől eltérő időpontban is az utasok rendelkezésére tudjuk bocsátani, amennyiben nincsen tűzgyújtási tilalom. Az egy-egy ünnephez kötődő napokon különvonatokat indítunk, ilyen például a Valentin-napi, a húsvéti, a Márton-napi vagy a Mikulás-napi járat.
Az erdei vasút útvonala érinti a Göcseji fenyőrégiót, a Kerka völgyét, illetve a Göcseji bükktájat. A vonatos kirándulás alkalmával gyakran látható szarvas, őz, vaddisznó, egerészölyv, és más ritka, védett madarak is olykor felbukkannak.
Számos kerékpáros és bakancsos turistaútvonal is csatlakozik a vasútvonalhoz. Lentiből kiindulva gyönyörködni lehet a zajdai erdőkben, elérhető a csömödéri horgásztó, a bázakerettyei termálfürdő, valamint a Kistolmácsi-víztározó. Megközelíthető a mároki kápolna, a Budafai Arborétum, a több száz éves pákai templom, Öveges professzor szülőháza, a szécsiszigeti Andrássy-Szapáry kastély és a vízimalom. Az erdei vasút állomásának szomszédságában található a Lenti Termálfürdő és Szent-György Energiapark. Szintén Lentiben, a végállomáson tekinthető meg a „Göcsej kincsei, az erdő és a fa” című kiállítás. A tárlat bőséges dokumentum-, fotó- és tárgyi anyaga segítségével a látogató bepillanthat az itteni vidékre oly jellemző, értékes göcseji erdők színes világába, az értük dolgozó erdészek nehéz és önzetlen munkájába, a közel évszázados erdei vasút nagy múltú történetébe, a világhírű gímszarvas-gazdálkodás eredményeibe, s nem utolsó sorban a lenti fűrészipar emlékeibe.
A Csömödéri Állami Erdei Vasút csömödéri irodaépületében ajándékokat vásárolhatnak emlékbe (hűtőmágnes, tárcsa, képeslapok, bögre, tollak...).
Információ:
Csömödéri Vasútüzem
Cím: 8957 Csömödér, Vasút út 2.
Tel.: 92/579-033Fax: 92/579-404
Mobil: 30/474-2146 vagy 30/474-2079
Web: www.zalaerdo.hu
e-mail: erdeivasut@zalaerdo.hu
Menetrend letöltése
Menetjegy árak
|

     
|