|
|
Szent Mihály Plébánia
A főtér közepén álló műemlék jellegű templom egy középkori, Szent György titulusú templom helyén épült, amely 1669 előtt összeomlott. Ekkor a vár bejáratánál fatemplomot emeltek Szent Ferenc tiszteletére. Ez már 1688-ban omlófélben volt, 1690-ben misézni sem lehetett benne.
A kőtemplom helyén 1691-ben alapították az új templomot, amely 1698-ra készült el. Szent Mihály tiszteletére szentelték. Akkor még boltozott szentélye, deszkamennyezete volt. Később, 1747-ben alapvetően átformálták, méreteit megnövelték, bővítették, magasították, és boltozatát téglából alakították ki.
1750-ben már az egész templom boltozott, falazott tornya is volt. Egyhajós, egyenes záródású szentélyű, hajójának külső oldalát támpillérekkel erősítették meg.
Oldalajtaja felett évszám található. A homlokzat előtti tornya hegyes sisakos. Szentélye és a három boltszakaszos hajó első szakasza értékes freskókkal díszítve, ezek mestere ifj. Dorffmaister István. Ő festette 1807-ben az oltárképet is, amely a templom névadóját Szent Mihályt ábrázolja, amint a Sátánnal harcol Mózes holtteste felett. (vö. Jud 9) Padjai rokokó stílusúak, a szószék copf stílusú, a XVIII. században készült. |
|